GreenDependent Intézet

  • Magyar
  • English

Sajtóközlemény: A hétvégén ünnepelték megtakarításaikat a klímaváltozás ellen küzdő családok

5 éves az E.ON EnergiaKözösségek program: háztartás-zöldítő díjakkal és tortával ünnepeltek hétvégén a klímaváltozás ellen küzdő családok

A GreenDependent Intézet május 25-én tartotta az E.ON EnergiaKözösségek verseny 5. évadának záró díjkiosztó rendezvényét. A programon a fél éven át tartó verseny során a legtöbb energiát megtakarító és a legkreatívabb közösségeket, valamint az önkéntes koordinátoraikat jutalmazták. A szervezők külön oklevéllel és ajándékcsomaggal díjazták a „kislábnyomos és energiatakarékos életmód követeit” is, vagyis azokat a kitartó koordinátorokat, akik már legalább három EnergiaKözösségek évadban részt vettek.2011 óta alakulnak minden évben EnergiaKözösségek Magyarországon a GreenDependent Intézet szervezésében, 2013-tól az E.ON Csoport támogatásával. A program célja, hogy segítse a családok, háztartások, kisközösségek energiatudatos életmódját, és népszerűsítse, terjessze a karbon-szegény[i], zöld életmódot. A kampány keretében minden év őszén elindított versennyel a szervezők arra mutatnak rá, hogy mindennapi gyakorlatunk, rutinunk megváltoztatásával, nagyobb beruházás nélkül is jelentős energiát – ezáltal pénzt – tudunk megtakarítani. További fontos üzenet, hogy a klímabarát, zöld életmód mindenki számára megvalósítható, és az energiatudatos életmódváltás közösségben könnyebb.

Az elmúlt 5 évad során közel 140 közösség vett részt a programban az ország egész területéről, ami így mintegy 650 háztartáshoz, és több mint 2200 emberhez jutott el. Mindemellett a GreenDependent a közösségek összefogására, koordinálására az elmúlt 5 évad során közel 150 önkéntes klíma-koordinátort képzett és támogatott. A háztartások között többen már a kezdetek óta lelkes "energiaközösségezők", de minden évben csatlakoztak „újoncok” is a programhoz, sőt, korábbi „egyszerű” közösségi tagból is lett már koordinátor.

Az EnergiaKözösségek program célja: energia megtakarítás úgy, hogy közben az élet minősége nem csökken, sőt, a résztvevők beszámolói alapján nő. Magyarországon az előállított energia végfelhasználása 32 százalékban a háztartásokban történik, így fontos szerepet kapnak a klímaváltozás hatásának mérséklésében is, mivel megtakarításuk nem csak a költségek, hanem a családok széndioxid-kibocsátásának csökkenésében is megmutatkozik.

A közösségi-háztartási versenybe az ország egész területéről neveztek be közösségek családtagokból, barátokból, munkatársakból álló, vagy éppen civil szervezetekben szerveződött csapatok. A verseny hat hónapja során az energiafogyasztás csökkentése mellett – amihez segítségül tippeket és útmutatást kaptak a GreenDependenttől - az energiaközösségük három kreatív feladat megoldására is vállalkoztak. Elsőként felmérték otthonuk energiahasználati adottságait és családjuk szokásait, ami alapján megtakarítási vállalásokat tettek a versenyre. Ezt követően öt héten át karbon-böjtöt tartottak, ahol a különböző tematikákhoz - mint fűtés, konyha, fürdőszoba – tartozó feladatokat követve csökkentették energiafogyasztásukat és szén-dioxid-kibocsátásukat. A verseny végén értékelték vállalásaikat és posztert készítettek a vágyott zöldebb, energiatakarékosabb jövőről”.

A záró rendezvényen a résztvevőket elsőként Pál Norbert, az E.ON Hungária Zrt. gazdasági igazgatója köszöntötte, kiemelve „Az EnergiaKözösségek megmutatják, miként lehet napi, kézzelfogható gyakorlattá tenni azokat az apró lépéseket, amik egy fenntartható jövőhöz vezetnek. Nem csak a csapattagok meríthetnek ötleteket, lelkesedést és inspirációt egymástól, de mindannyiunk számára megmutatják, miként lehet aprópénzre váltani a kezdetben talán nehezen megfogható közös célért, az élhető jövőért való tenni akarást”. A GreenDependent Intézet képviseletében Vadovics Edina üdvözölte a közösségeket, kiemelve, hogy a háztartások apróságnak tűnő változtatásának mekkora szerepe van a szén-dioxid-kibocsátás és a klímaváltozás mérséklésében.

A legjobban szereplő és legtöbb energiát megtakarító közösségek összegezték azokat a tippeket, praktikákat, amelyek a leghasznosabbak voltak számukra a verseny során, majd értékes nyereményeket vehettek át, amelyek tovább segítenek nekik a klímabarát, zöld életmód megvalósításában. A rendezvényen kiállításra kerültek a közösségek által készített zöldebb, energiatakarékosabb jövőt bemutató poszterek is.

Az idei verseny végeredménye nagyon szoros volt, az első helyezést a Kék páfrány energiaközösség szerezte meg 11,8 százalékos megtakarítással, második lett a TellVillamos csapata 9,9 százalékkal, harmadik pedig az ergo19 csapata 9 százalékkal.

A Kék páfrány közösség elsősorban a fűtés hőfokának fokozatos csökkentésére koncentrált, meleg pokrócokkal, pulóverekkel védekeztek a hideg ellen. Beszámolójukban kiemelték még a használaton kívüli elektromos berendezések kikapcsolását, időkapcsolóval történő szabályozását; illetve a fürdés helyetti „3 perces zuhanyzás” bevezetését. A TellVillamos közösség legfontosabb fogyasztáscsökkentő tippje a TV- és internetmentes esték, illetve autómentes napok tartása, az ergo19 csapat pedig a nagy fogyasztók használatának csökkentésére való koncentrálást emelte ki beszámolójában.

A közösségek beszámolói után inspiráló előadásokat hallgathattak meg a résztvevők az energia önellátásról és közösségi energiáról, így ötleteket kaphattak a verseny utáni zöld törekvésekhez. Nem maradt el az ünnepi EnergiaKözösségek torták elfogyasztása sem, amely alatt kötetlenül beszélgethettek arról, ki hogyan folytatja a munkát az EnergiaKözösségek után.

A szervezők a verseny lebonyolítása során arra is ügyeltek, hogy annak környezeti hatása, azaz program „lábnyoma” minél kisebb legyen. Ennek érdekében minden kapcsolódó képzés, rendezvény szervezésekor figyeltek arra, hogy az klímabarát és zöld legyen. Emelett kiszámolták a programok karbon-lábnyomát is, amit idén is a résztvevő közösségek közt szétosztott 110 őshonos gyümölcsfa ültetésével semlegesítenek. Ezzel nem csupán kompenzálják a kibocsátást, de védik a biodiverzitást és helyi élelmiszertermelési lehetőséget teremtenek. A gyümölcsfák a hazánkban működő, fajtamegőrzést szolgáló Zala megyei Tündérkertből származnak.

Részletes, fényképes összefoglaló a rendezvényről a http://www.energiakozossegek.hu honlapon található.

A program védnöke Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója.

További információk, sajtókapcsolat:

GreenDependent Intézet, Vadovics Edina

Email: info[@]greendependent.org

E.ON Hungária Csoport, Varga Ivett

Email: varga.ivett[@]eon-hungaria.com

 

A sajtóközlemény INNEN letölthető.

 



[i] A karbon-szegény életmód olyan életmódot jelent, amely alacsony energia felhasználással és alacsony széndioxid-kibocsátással jár.

 

 

_____________________

 

 

 

 

 

 

.

 

Intézetünk az alábbi szervezetek tagja:

Naptár

h k s c p s v
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 

Facebook

GreenDependent:

EU 1.5° Lifestyles:

EnergiaKözösségek:

ENERGISE: