GreenDependent Intézet

  • Magyar
  • English

Energiatakarékosság a munkahelyen – önkormányzati épületek felkészítése

 

GDI - 20190116_ny.JPG2018 decemberében és 2019 januárjában a Compete4SECAP – Fenntartható Fenntartó projekt keretében tizenkét önkormányzati épület számára tartottunk képzést az energiatakarékosság és a szemléletformálás lehetőségeiről.

 

 

 

A projekt részeként 2019 folyamán a projektben résztvevő négy önkormányzat, azaz Budaörs, Kaposvár, Pestszentlőrinc-Pestszentimre és Újpest 3-3 épülete versenyez egymással azon, melyikük tud a legtöbb energiát megtakarítani. A versenyt minden épületben egy-egy – az épület nagyságának és a munkatársi számának megfelelő méretű – munkahelyi energiaközösség koordinálja. Az energiaközösségek a munkatársak minél szélesebb körben való bevonása érdekében az év során saját maguk által megtervezett és lebonyolított információs és szemléletformáló kampányt valósítanak meg. A helyi kampányokat a GreenDependent információs- és kampányanyagokkal (pl. poszterek, matricák) és technikai segédeszközökkel (pl. energia-, hőmérséklet- és páratartalom mérők) támogatja, a legötletesebb és legszínvonalasabbat pedig külön díjjal is jutalmazza. A verseny eredményének kihirdetésére 2020 tavaszán, a projekt hazai záró konferenciáján kerül sor.

A versenyre felkészítő képzéseken a résztvevők nem csak a munkahelyi energiatakarékosság konkrét lehetőségeiről, de a kampányok elméleti hátteréről és megtervezésük gyakorlati oldaláról is részletes tájékoztatást kaptak. A képzést követően az energiaközösségek akciótervet készítenek, majd végrehajtják azt.

A verseny előrehaladása honplaunk és facebook oldalunk mellett a projekt havi rendszerességgel megjelenő hírlevelében is nyomon követhető. Utóbbira feliratkozva az érdeklődők megkaphatják a versenyzők számára összeállított havi tippeket is. A hírlevélre feliratkozni a projekt holnapján lehet >>>

 

_____________________

 

 

 

 

 

 

.

 

Intézetünk az alábbi szervezetek tagja:

Naptár

h k s c p s v
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 
 
 

Facebook

GreenDependent:

EU 1.5° Lifestyles:

EnergiaKözösségek:

ENERGISE: