GreenDependent Intézet

  • Magyar
  • English

5. Nemzetközi Nemnövekedés Konferencia Budapesten

Az 5. Nemzetközi Nemnövekedés Konferenciának, amelynek a GreenDependent is társ-szervezője, Budapest ad otthont 2016. augusztus 30. és szeptember 3. között.

Most először, a konferenciával párhuzamosan megszervezésre kerül a „Budapesti Nemnövekedés Hét”, amelynek keretén belül – 10 helyszínen több mint 100 -, a nagyközönség számára is elérhető panelbeszélgetésen; társadalmi párbeszédet bátorító világkávézón; gyakorlati workshopokon; alternatív szervezeteket és megoldásokat bemutató túrákon; valamint művészeti, zenei és kulturális eseményeken vehetnek részt az érdeklődők.

nemnövekedés gondolata az elmúlt 10 év során terjedt el. Magát a figyelemfelhívásra szánt fogalmat olyan vitákban kezdték el használni, amely arról szólt, hogy egy korlátos világban lehet-e, vagy egyáltalán akarunk-e növekedni. A konferencia és a Nemnövekedés Hét célja egyfelől, hogy megkérdőjelezze a növekedés szükségességét a korlátok ismeretében és segítsen felmérni a társadalom kihívásait ebből a szempontból, másrészt pedig, hogy társadalmi párbeszédet kezdeményezzen a legkülönbözőbb szinteken a lehetséges megoldásokról.

Jólét gazdasági növekedés nélkül
SAJTOKOZLEMENY – Nemnovekedes Konferencia/Hét

“Ki kell szállni a mókuskerékből!” – Kossuth Radio

Mi az a nemnövekedés? - 444.hu

Nem lehet a végtelenségig növekedni - ATV

 

A budapesti nemnövekedés konferencia szervezői csapata

http://budapest.degrowth.org/

 

 

 

_____________________

 

 

 

 

 

 

.

 

Intézetünk az alábbi szervezetek tagja:

Naptár

h k s c p s v
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 
 
 

Facebook

GreenDependent:

EU 1.5° Lifestyles:

EnergiaKözösségek:

ENERGISE: